Bemutatkozás

Gazdasági társaságunk a Láva-Bau Termelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság jelenlegi formájában - mint a korábban általunk működtetett cégek jogutódja - 2004. január 27.-én alakult meg.

Vállalkozásunk fő tevékenységi köre az ingatlan kereskedelem és fejlesztés mellett cégünk profilja kiegészült a magas- és mélyépítési projektekkel, irodaházak, egyéb épületek üzemeltetésével és karbantartásával, hulladék- és energia gazdálkodási projektekkel és megújuló energiák hasznosításával kapcsolatos munkálatokkal.Jó kapcsolatot ápolunk a szakmán belül és kívül lévő vállalkozói - alvállalkozói körökkel, alkalmazott vállalkozóink szívesen dolgoznak velünk, illetve keresik az együttműködést társaságunkkal, hiszen az általunk képviselt cégpolitika és üzletpolitika szerint nem kívánunk tagjai lenni a manapság elhíresült úgy nevezett lánctartozási rendszernek, az általunk alkalmazott alvállalkozók minden esetben és teljes körűen ki lettek fizetve, tartozásunk sem az állam irányába, sem egyéb irányban nincs, társaságunk köztartozásmentes.

A gazdasági társaság ügyvezető igazgatója Maksa László, aki az Építőipari és Innovációs Klaszterek Országos tanácsának alelnöke is és egyben a Közép-Magyarországi Regionális Építőipari és Innovációs Klaszter Elnöke.
Vezetésével egy olyan team alakult ki a Láva-Bau Termelő és Korlátolt Felelősségű Társaságnál, amely a tulajdonosi vezetésen kívül mérnöki -jogi -pénzügyi -gazdasági szaktanácsadói szakemberek bevonásával igyekszik az Unión belüli és Unión kívüli, továbbá az állam által támasztott feltételeknek megfelelni és a folyamatos rentabilitást biztosítani.

Láva-Bau Termelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság nyilatkozattételre jogosult képviselője:



Maksa László 
ügyvezető igazgató

Tel.: +36-30/510-9922
E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Építőipar

tevékenységek

Építési terület előkészítése, épületbontás, talajmintavétel továbbá épület, építmény építése és felújítása, az épületgépészeti szerelés (villanyszerelés, szigetelés, víz-gáz-fűtésszerelés), vakolás és festés, üvegezés és építési, bontási eszközök személyzettel történő rendelkezésre bocsájtása, teljes körű generál kivitelezés. Magas és mélyépítési munkálatok elvégzése.

Szakszerűség - Minőség - Hozzáértés

karbantartás

tevékenységek

Erősáramú és gyengeáramú hálózatok, hűtés-fűtési, víz, csatorna, spinkler, légtechnikai és biztonságtechnikai rendszerek. Épületautomatizálási rendszer (BMS) kezelése, karbantartása, szerelése, javítása. Tűzvédelmi eszközök és berendezések. Anyagigazgatás, alkatrészek beszerzése. Eszközök, gépek nyilvántartása, leltározása.

Szakszerűség - Minőség - Hozzáértés

Facility Management

tevékenységek

Facility Management, azaz létesítményhazdálkodási revékenységünk az éületek, gépek, berendezések értékének hosszú távon történő megőrzését célozza és lefedi mind a műszaki, a gazdasági és az infrastruktúrális területeket.

    Cégünk az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:
  • Teljes körű műszaki üzemeltetés, 
  • Épületautomatizálási rendszer (BMS) kezelése, karbantartása, szerelése, 
  • Energia- és erőforrás menedzsment, 
  • Kommunikáció, épületbiztonság, tűzvédelem, 
  • Közüzemi és hatósági kapcsolattartás, felülvizsgálatok, adatszolgáltatás, 
  • Alkatrészek, anyagok beszerzése, 
  • Állandó készenléti szolgálat, 
  • Őrzés-védelem, parkolóhely- és kulcskezelés, biztonságtechnika, 
  • Gondnoksági feladatok, 
  • Étkeztetés, büfé
  • Hulladékkezelés és -gazdálkodás, 
  • Napi-, nagy- és speciális takarítás, 
  • Posta-, recepciós szolgálat, 
  • Áruforgalom kezelése, ellenőrzése, logisztikai feladatok, 
  • Iratkezelés, irattárolás, 
  • Kertészet, külső felületkezelés, hóeltakarítás, csúszásmentesítés, 
  • Ingatlanok, eszközök, gépek nyilvántartása, leltározása, 
  • Költséggazdálkodás, tervezés, optimalizálás, 
  • Könyvelés, pénzügy, 
  • Beszámolók, költségvetés készítése, 
  • A bérleti rendszer kialakításának, működtetésének segítése, 
  • Projekt menedzsment, közreműködés beruházások lebonyolításában, 
  • Alvállalkozók megbízésa, ellenőrzése, koordinálása, biztosításkezelés.

Szakszerűség - Minőség - Hozzáértés

Építőipari projektkészítés

tevékenységek

Elgondolástól a kulcsrakész állapotig, a szükséges erőforrások és tevékenységek megfelelő időrendi sorrendbe szervezésével a kívánt cél határidőre történő elérése.

Pontosság - Megbízhatóság - Minőségi munka

felújítás

tevékenységek

Lakások, üzletek, irodaházak, irodák és egyéb épületek és építmények teljes körű és részleges felújítása, átalakítása, bővítése kulcs átadásig.

    Kapcsolódó szolgáltatásaink:
  • Ingyenes helyszíni felmérés és árajánlat készítése 
  • Mérnöki-, jogi háttérmunka 
  • Folyamatos szakmai felügyelet, professzionális szakember gárdával
    Vállaljuk:
  • Teljeskörű kőműves munkák 
  • Építőipari szigetelések 
  • Villanyszerelési munkák 
  • Klímatechnikai tevékenységek 
  • Víz-, gáz-, fűtésrendszerek 
  • Festési-, mázolási-, tapétázási munkák 
  • Gipszkarton rendszerek, álmennyezetek 
  • Hideg- és meleg burkolási munkák 
  • Asztalosipari munkák 
  • És minden felújításhoz kapcsolódó egyéb munkák kivitelezését.

Szakszerűség - Minőség - Hozzáértés

szállítmányozás

tevékenységek

Vállaljuk árutovábbítások szervezési és technikai feladatinak összehangolását, a mindenkori közlekedési és csatlakozó infrastruktúra ismeretében oly módon, hogy a küldemény a leggyorsabb, legbiztonságosabb és leggazdaságosabb feltételekkel jusson el a rendeltetési helyére. Az árutovábbítást a mindekori piaci helyzetnek megfelelően a megbízó szempontjából lehető leghatékonyabban szervezzük meg. Ezen tevékenységünk végrehajtásához korszerű és az adott feladat végrehajtásához optimálisan megfelelő tárgyi eszközöket rendelünk.

Belföldi szállítmányozás - Nemzetközi szállítmányozás

Kereskedelem

tevékenységek

Mindennemű ingatlanokkal kapcsolatos kereskedelmi tevékenység folytatása, ennek keretén belül: Megrendelői igényeknek megfelelő ingatlan feltérképezése, kiajánlása, ingatlanügynöki tevékenység teljes körű elvégzése, ingatlankereskedelemhez kapcsolódó teljes körű ügyintézés.

Foglalkozunk gabona, hús- és húskészítmények továbbá vegyi áruk kereskedésével is.

Szakszerűség - Minőség - Hozzáértés

Bérbedolgozás

tevékenységek

Legyen szó a legegyszerűbb termékről, vagy komplex munkadarabról, segítünk termelési nehézségeinek áthidalásában.

    Amiben megoldást tudunk nyújtani

    Bizonyára Ön is szembesült már olyan nehézségekkel, mint a kellő szakértelmű minőségi munkaerő hiánya, bedolgozók miatt csúszó határidők, minőségi problémák, munkaidő fluktáció vagy akár bizonyos termelési részfolyamatok költséghatékonysági kérdéseinek meghozatalában, azonban az általunk képviselt területeken jól felszerelt, modern bedolgozó üzemeinkban profi, összerszokott munkaközösségünkkel garantálni tudjuk termékeinek precíz és minőségi megmunkálását, elhivatottsággal viszonozva belénk vetett bizalmát.



    Bedolgozási munkára specializálódott üzemeinkben határidőre, minőségi garanciával vállaljuk nyers, félkész és kész termékek megmunkálását, retusálását, kézi és gépi festését, összeszerelését, csomagolását, igény esetén szállítását.

    Szakterületeink:
  • Sorjázás
  • Retusálás
  • Kézi festés
  • Gépi festés
  • Összeszerelés
  • Csomagolás
  • Szállítás
  • Adminisztráció

Szakszerűség - Minőség - Hozzáértés

Műanyag-
termékek gyártása

tevékenységek

Nap mint nap azon dolgozunk, hogy minél jobb és magasabb színvonalú szolgáltatást tudjunk nyújtani megrendelőinknek. Hiszünk a stabil, teljesítményelvű munkaközösségek és a színvonalas munka együttes erejében. Ezek teszik lehetővé, hogy azzal foglalkozzunk amit szeretünk, és jól végezzük a dolgunkat.

Szakszerűség - Minőség - Hozzáértés

Fertőtlenítés

tevékenységek

Fertőtlenítés, levegő tisztítás, mezőgazdaságban, iparban, minden területen, épületek, ipari csarnokok, intézmények, közületek, háztartások és szinte bármilyen területen.


Bel- és Kültéri felület fertőtlenítés

Turbo ULV hideg ködképző géppel történő felület fertőtlenítés, az élelmiszeriparban, köz- és szociális intézményekben, egészségügyben, valamint ipari létesítményekben (klórálló felületek előzetes tisztítás után) használatos fertőtlenítési eljárás. Az általunk használt fertőtlenítő szere baktericid, fungicid és virucid hatású. Széles hatásspektrumban pusztítja a gombákat, a baktériumokat és a vírusokat, megszünteti a kellemetlen szagokat és higiénikus tisztaságot biztosít szermaradvány nélkül. baktericid hatását 25%-os, fungicid hatását 80%-os, míg virucid hatását 100%-os töménységű oldat elkészítésével, 30 perces behatási idő mellett fejti ki.
Hűtőház, raktár, csarnok és tároló fertőtlenítését hideg ködképző géppel 5 ml/m dózisban végezzük.
A biocid termék hatóanyaga: nátrium-hipoklorit (CAS: 7681-52-9, 0,05%). Egyéb összetevők: nátrium-klorid, hidrogén-peroxid, klór-dioxid, víz. Veszélyes összetevők: nátrium-hipoklorit, hidrogén-peroxid, klór-dioxid.

Szakszerűség - Minőség - Hozzáértés

Kapcsolat

Ügyvezető igazgató

Maksa László

Elérhetőségek

Mobil: 06 30 510 99 22

1148. Budapest, 
Örs vezér tere 4. I. emelet 5.

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.